Ha börek, akkor csakis spenótos jöhet szóba, legalábbis családon belül. De már a barátok arca is felvidul, ha a konyhánkban meglátják a finom spenótos csemegét. Én még pár hete is tudtam venni a piacon friss spenótot, de igazán majd kora tavasszal érkezik el az ideje. Fagyasztott parajból még sosem készítettem el ezt a böreket, így… SPENÓTOS-FETA SAJTOS BÖREK olvasásának folytatása
Bőrradírozó mosdókesztyű, avagy a „kesze”
Így a téli szezonban - amikor inkább járunk melegvízű fürdőkbe vagy szaunázni, mint nyáron - szeretnék pár sort írni az egyik legideálisabb bőrradírozó alkalmatosságról. Kesze a neve annak a bőrradírozó kesztyűnek, amit a törökfürdőzés során a test tetőtől talpig történő átdörzsöléséhez használnak. Mindamellett, hogy leszedi az elhalt hámréteget, élénkít, a bőrt puhává varázsolja és kellemes… Bőrradírozó mosdókesztyű, avagy a „kesze” olvasásának folytatása
Noé pudingja
Isztambuli tartózkodásom alatt ez az édesség volt az, aminek a megjelenését minden évben izgatottan vártam. Most, hogy már a szomszédok sem hoznak és az itteni cukrászdákban sincs semmi esélye, hogy rátaláljak, rászántam magam, hogy életem második aşuréját, azaz Noé pudingját elkészítsem. De először nézzük, hogy honnan is ered ez a fehérbabos, csicseriborsós édesség. (a csirkehúsos… Noé pudingja olvasásának folytatása
ISZTAMBUL MACSKÁI
ISZTAMBUL MACSKÁI És most nem arról a török filmről lesz szó, amit tavaly a hazai mozikban is vetítettek, hanem szeretnék egy kis háttérinformációt adni az Isztambulban született és ott az utcán élni kényszerülő macskákról. Én, aki, sosem voltam egy nagy cicabarát, miután Isztambulba költöztem, szépen lassan megváltozott a róluk alkotott képem. Mindenkit megérintenek ezek az… ISZTAMBUL MACSKÁI olvasásának folytatása
ÁMULATBA EJTŐ GRAFFITIK KADIKÖY NEGYEDBEN
Ha már egyszer Isztambulban jár az ember, akkor mindenképpen érdemes az ázsiai oldalra átutazni. Nem csak Kadiköy központjában elhelyezkedő piac nyújt vizuális és gasztronómiai élményt, hanem a nemzetközi hírnévvel rendelkező graffiti művészek által díszített tűzfalak is megérnek egy kiadós sétát a kerületben. Kadiköy utcáin elveszve a gyalogos forgalomban kapkodhatjuk a fejünket a szebbnél szebb… ÁMULATBA EJTŐ GRAFFITIK KADIKÖY NEGYEDBEN olvasásának folytatása
3 török édesség, amit érdemes kipróbálni
Nem csak ezért osztom meg első receptként a búzadarából készült halvát, mert az egyik kedvenc török édességem, hanem azért is, mert a török hagyományban is nagy szerepet tölt be. Azt gondolom, hogy az az édesség, amiben búzadara van, az már rossz nem lehet. Gyerekkoromban is nagy rajongója voltam a tejbegríznek, de gondolom, sokan vannak ezzel… 3 török édesség, amit érdemes kipróbálni olvasásának folytatása
Az isztambuli Szűz toronyának meséi
Ha beszélni tudna, vajon miket mesélne nekünk a Boszporuszból évezredek óta kikukucskáló 1400 m2-es sziklatömb? Talán azért vált le az ázsiai földrészről, mert egy nagy földrengésnek nem tudott ellenállni vagy csak a hullámok sodorták el? De bevallaná-e, hogy a víz alatt még mindig összeköttetésben van az anyafölddel? És hallgatna-e a föld alatti titkos alagútjairól, az… Az isztambuli Szűz toronyának meséi olvasásának folytatása
A PASA KONYHÁJA – kedvenc receptek
A finom dolgoktól az ember nagyon könnyen függővé válhat. Van akinek a csokoládé, van akinek a sajtok jönnek be, én a török konyha függője vagyok. Már alig várom, hogy ismét élvezhessem a párját ritkító török reggelit. Hogy elmehessünk egy halas étterembe, ahol igazából már az előételekkel is jól lakik az ember. Törökországban az is fantasztikus… A PASA KONYHÁJA – kedvenc receptek olvasásának folytatása
NAZAR GYÖNGY avagy BONCUK
Ez a kék fehér gyöngy egyes népek hagyományai szerint véd a rontástól, a szemmel veréstől. Ezért az emberek, így a törökök is, mindenhová nazar amulettet akasztanak. - ha valaki új lakásba költözik, az első vendég biztosan nazart visz neki, - irodákban, munkahelyeken ott lóg a falon, - ha gyermek születik, mivel védtelen a világgal szemben,… NAZAR GYÖNGY avagy BONCUK olvasásának folytatása
Isztambul utcai árusai
Minden nagyvárosnak megvan a maga alapzaja. Isztambulban járva fültanúi lehetünk a városi hajók kürtjének, a dugóban álló autók dudálgatásának, a tenger és a sirályok hangjának, az építkezések zörejének és az utcai árusok kiáltozásának. Talán most már nem lehet annyira hallani őket, mint 50 évvel ezelőtt, de még most is megcsaphatja fülünket ez a jellegzetes kiabálás.… Isztambul utcai árusai olvasásának folytatása
