Szeretnék pár isztambuli törökfürdőt bemutatni nektek, ahol már jártam és ajánlani is tudom, ha netán arrafelé jártok vagy terveztek egy autentikus fürdőtúrát. De először is egy kis bevezetővel szolgálnék, úgy általánosságban a törökfürdőről: Tény, hogy a fürdőkultúra - amely múltja az első civilizációkig vezethető vissza - az oszmán korban élte fénykorát, de az is vitathatatlan,… Isztambuli hamamok I. – Kiliç Ali Paşa Hamamı olvasásának folytatása
Címke: Isztambul
A világ első bevásárlóközpontja, az isztambuli Nagybazár
Melyik az a hely, ahol már több, mint 550 éve a legértékesebb anyagok, mint például az arany, az ezüst, a gyémánt és más drágakövek folyamatos kereskedelme folyik? Igen, ez az isztambuli Nagy Bazár! Minden varázsával, nyüzsgésével, zsúfoltságával és mindent eladásra kész árusaival egy másik világba röpít el minket. Ha belép az ember a bazár valamelyik… A világ első bevásárlóközpontja, az isztambuli Nagybazár olvasásának folytatása
ISZTAMBUL MACSKÁI
ISZTAMBUL MACSKÁI És most nem arról a török filmről lesz szó, amit tavaly a hazai mozikban is vetítettek, hanem szeretnék egy kis háttérinformációt adni az Isztambulban született és ott az utcán élni kényszerülő macskákról. Én, aki, sosem voltam egy nagy cicabarát, miután Isztambulba költöztem, szépen lassan megváltozott a róluk alkotott képem. Mindenkit megérintenek ezek az… ISZTAMBUL MACSKÁI olvasásának folytatása
ÁMULATBA EJTŐ GRAFFITIK KADIKÖY NEGYEDBEN
Ha már egyszer Isztambulban jár az ember, akkor mindenképpen érdemes az ázsiai oldalra átutazni. Nem csak Kadiköy központjában elhelyezkedő piac nyújt vizuális és gasztronómiai élményt, hanem a nemzetközi hírnévvel rendelkező graffiti művészek által díszített tűzfalak is megérnek egy kiadós sétát a kerületben. Kadiköy utcáin elveszve a gyalogos forgalomban kapkodhatjuk a fejünket a szebbnél szebb… ÁMULATBA EJTŐ GRAFFITIK KADIKÖY NEGYEDBEN olvasásának folytatása
Az isztambuli Szűz toronyának meséi
Ha beszélni tudna, vajon miket mesélne nekünk a Boszporuszból évezredek óta kikukucskáló 1400 m2-es sziklatömb? Talán azért vált le az ázsiai földrészről, mert egy nagy földrengésnek nem tudott ellenállni vagy csak a hullámok sodorták el? De bevallaná-e, hogy a víz alatt még mindig összeköttetésben van az anyafölddel? És hallgatna-e a föld alatti titkos alagútjairól, az… Az isztambuli Szűz toronyának meséi olvasásának folytatása
Isztambul utcai árusai
Minden nagyvárosnak megvan a maga alapzaja. Isztambulban járva fültanúi lehetünk a városi hajók kürtjének, a dugóban álló autók dudálgatásának, a tenger és a sirályok hangjának, az építkezések zörejének és az utcai árusok kiáltozásának. Talán most már nem lehet annyira hallani őket, mint 50 évvel ezelőtt, de még most is megcsaphatja fülünket ez a jellegzetes kiabálás.… Isztambul utcai árusai olvasásának folytatása
ÉRDEKESSÉGEK A SZÁZ ÉVVEL EZELŐTTI ISZTAMBUL HAMAM SZOKÁSAIRÓL
A 19. század elejéről olyan írásos emlékek maradtak fenn egy Münevver Alp nevű isztambuli hölgynek köszönhetően, hogy a sorokat olvasva teljesen át tudjuk élni az akkori fürdési szokásokat, megismerhetjük a háziasszonyok kedvteléseit és betekintést nyerhetünk az akkori hölgyek közötti versengések hátterébe is. 1910 körül, amikor kihirdették Törökországban a parlamentáris kormányzást, Münevver úgy 20 éves lehetett.… ÉRDEKESSÉGEK A SZÁZ ÉVVEL EZELŐTTI ISZTAMBUL HAMAM SZOKÁSAIRÓL olvasásának folytatása
Újabb 10 dolog, amit Isztambulban át kell élned
11 - TÖRÖK KÁVÉT INNI A BOSZPORUSZ PARTON Van egy-két kávézó, amit ajánlanék, de szerintem mindegy hová megyünk. Ha már kinn vagy a Boszporusz partján, már az magában elegendő. Ezt, ha megfejeljük egy török kávéval, az meg már maga a teljes beteljesülés. Csak ülni kinn a parton, nézni a sirályokat, a tenger hullámzását, a szebbnél… Újabb 10 dolog, amit Isztambulban át kell élned olvasásának folytatása
10 DOLOG, AMIT ISZTAMBULBAN ÁT KELL ÉLNED
1 - DUGÓ, legyen az reggeli, esti, pénteki vagy ünnepek alatti Anélkül, hogy ne araszolnál órákon keresztül a városban, nem is hiszik el, hogy jártál Isztambulban. Az igazat megvallva, nem is nehéz belebotlani egy dugóba ebben a világvárosban, hiszen a hivatalos adatok szerint 15 millió ember osztja meg a közutakat. Az én csúcsom egy 35… 10 DOLOG, AMIT ISZTAMBULBAN ÁT KELL ÉLNED olvasásának folytatása