Egyszerűen ellenállhatatlan, pláne akkor, amikor frissen kerül ki a kemencéből az árushoz és nem csak a látóérzékedet befolyásolja, hanem a szaglószerved sem tud neki ellenállni. Mikor Isztambulban éltünk, és az ázsiai oldalról az európai oldalra jártam hajóval dolgozni, a Kadiköy-i kikötőben reggelente volt egy szimit árus… meleg, ínycsiklandozó, kívül ropogós, belül puha szimitjei úgy hatottak rám, mint Évára és Ádámra a paradicsomi kígyó. De hiába is változtattam volna meg a munkahelyre vezető útvonalat, ezek az alattomos árusok mindenhol leselkednek ránk… sőt, némelyik a szimit mellett árul sajtot vagy kis szerelésben árusítható olívabogyó krémet is. És aki ismeri a törökországi szolgáltatásokat, az tudja, hogy kétszer sem kell nekik mondani, hogy ugyan már legyen kedves kettévágni a szimitet és megkenni egy jó kis fekete olívakrémmel… Ez az egyik étel, aminek évek után sem tudok ellenállni, ha visszautazunk… egy jó kis utcai szimit (sokak simidi), egyetlen pékségben vagy cukrászdában készült szimit sem hasonlítható hozzá.
Az első írásos emlékek 1525-ben említik a szimitet, majd Üsküdarban 1593-ban súlyát és árát is szabványosították. Azt olvastam a Wikipedián, hogy az Isztambulból induló vagy az Isztambulba tartó karavánok Izmit városában is megpihentek és itt kínálták a fáradt utazóknak ezt a praktikus harapnivalót. Vitték tovább magukkal az útra, s ha találkoztak valakivel, megkínálták szimittel, azt mondták Iszmit-ből vették… aztán ez átalakult szimitté… akár igaz is lehet… De hihetőbb, hogy a szó arab gyökeréből vezetik vissza a ’simit’ eredetét: ugyanis a samid szó maga finomlisztet vagy fehér kenyeret jelent.
Törökországban minden város a saját szimitjével büszkélkedik: az ankaraiak péksüteménye kisebb és vékonyabb, mint például az isztambuli és a nagyobb mennyiségben használt pekmez (szőlőszirup) miatt sötétebb is. A Trilye városában (Bursa mellett található) kapható szimit készítésénél nem használnak szőlőszirupot, ehelyett cukros vízbe mártják a szezámmagba való forgatás előtt, ezért sütés után aranysárga lesz a színe. Nagyobb a mérete, mint máshol, mindemellett nem is kifejezetten kerek az alakja és csakis kemencében sütik. Manisa városának híres ’talpas’ szimitje onnan kapta a nevét, hogy laposabb, mint rokonai. Itt nem is csavarják a tésztát formázáskor és összeállításakor csicseriborsó élesztőt használnak, ettől kicsit édesebb. Rize város szimitje szezámmag nélkül készül, ezért kopasz szimitnek is hívják.
Most pedig szeretnék megosztani veletek egy nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető receptet. Frissen tesztelve a család nagy örömére, bár jelenleg a nálunk vendégeskedő isztambuli unokaöcsém azt mondta, hogy ez inkább magyar szimit – bármit is jelentsen.
Hozzávalók:
a tésztához:
5 pohár liszt
1 csomag instant élesztő
1 tk só
1 ek cukor
2 pohár langyos víz
¾ pohár étolaj – hidegen sajtolt előnyben
a mártogatáshoz:
1 pohár víz
6 ek pekmez (szőlőszirup) – török élelmiszerboltokban kapható, pl. Turkuaz, Troya
200 g pirított szezámmag – ezt házilag pirítottam
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és az olajat. Jól összegyúrjuk, – ahogy törökök mondják – míg fülcimpa puhaságú tésztát nem kapunk. Hagyjuk meleg helyen fél órát pihenni. Ha körülbelül a kétszeresére megkelt, akkor először ketté vesszük, majd mindkét darabot 10 egyenlő részre osztjuk. Két darab tésztából fog egy darab szimit elkészülni. Veszünk egy darab tésztát és úgy 20 cm hosszú hengert formázunk belőle, majd egy másik darab tésztával ugyanígy teszünk. Mikor megvan a két egyforma hosszú ’kígyónk’, akkor az egyik végénél a két tésztát összeragasztjuk, és egymással összesodorjuk. Készítünk belőle egy kör alakú fonatot.
A pohár vízbe belekeverjük a pekmezt és a kész koszorúkat ebbe mártjuk meg először, majd a szezámmagba is jól beleforgatjuk. Papírral bélelt tepsibe helyezzük a kis formás koszorúinkat és előmelegített sütőben 220 °C-on 20 perc alatt (vagy amíg szép aranybarna nem lesz) megsütjük. Ettől a hőfoktól lesz kívül olyan nagyon ropogós, belül pedig puha.
A törökök előszeretettel eszik reggelire feta sajttal, trappista sajttal, lekvárral… stb. De a délutáni tea kísérőjeként is szívesen látott ’vendég’.
Mivel Isztambulban majdnem minden forgalmasabb utcasarkon találhatsz egy „simitçi”-t (szimit árust), nem kell kétségbe esni egy éhségroham támadásba lendülésekor sem. A szegények kenyerének is nevezik, ugyanis az is meg tudja venni, akinek csak pár líra van a zsebében. Sőt van egy nagyon kedves szokás Törökországban: a neve askıda simit, magyarra fordítva talán az akasztós szimit a legmegfelelőbb kifejezés. Ha megteheted a szimit árusnál fizethetsz több terméket, mint amit elhozol. Az általad kifizetett, de otthagyott péksüteményt felakasztják az üzletben vagy a szimites kocsi oldalára kirakják és akinek az anyagi lehetőségei egy szimitet sem engednek meg, az leakaszt egyet. És ezt a pékség, cukrászda ajtajára ki is írják: ’askıda simit bulunur’.
Követendő példa…
hurremsbazaar.org 