A 19. század elejéről olyan írásos emlékek maradtak fenn egy Münevver Alp nevű isztambuli hölgynek köszönhetően, hogy a sorokat olvasva teljesen át tudjuk élni az akkori fürdési szokásokat, megismerhetjük a háziasszonyok kedvteléseit és betekintést nyerhetünk az akkori hölgyek közötti versengések hátterébe is.
1910 körül, amikor kihirdették Törökországban a parlamentáris kormányzást, Münevver úgy 20 éves lehetett. Édesanyja és nagymamája elbeszéléseiből visszatekinthetünk egészen az 1830-as évekig, emellett leírásaiban a saját élményeit is feldolgozta, így egy 3 generációt átölelő múltnak lehetünk tanúi.
Az egykori szegény vagy középosztálybeli isztambuli családok házaiban nem volt fürdőszoba. A kissé tehetősebb családoknál esetleg a hálószobában volt egy amolyan beépített szekrény szerű kis helyiség, amit mosakodásra használtak.
Az isztambuli legtehetősebb családok villákban laktak. Mivel az akkori kastélyok, Boszporusz parti villák majdnem mindegyike fából készült, a fürdésre alkalmas helység a háztól messze, a kertben került kialakításra. A villák fürdői hetente egyszer voltak beizzítva. Nappal az asszonyok fürödtek a gyerekekkel, őket követték a nőnemű szolgálók, legvégül pedig férfiak, majd legutoljára a férfi szolgálók kaptak lehetőséget a tisztálkodásra.
Azok a családok, akiknek nem volt fürdőjük 10-15 naponta jártak hamamba, törökfürdőbe. Minden kerületnek megvolt a maga nagy és híres hamamja. Az akkori hamamok 90%-a koedukált fürdő volt. A kisebb fürdők délelőtt a férfiaknak, délután a hölgyeknek állt rendelkezésére.
Az akkori isztambuli hölgyek nem nagyon jártak el szórakozni, néha adódott egy-egy esküvő a szomszédban vagy a rokonságban, de ez is csak elvétve. Jó időben egy középosztálybeli család évente talán egyszer vagy kétszer ment ki a szabadba. Tehát ezeknek a hölgyeknek az egyetlen téli-nyári kikapcsolódása a hamamba járás volt, mondjuk másfél vagy két hetente.
Sem az asszonyok, sem férjeik nem sajnálták a pénzt a törökfürdőért. Még a legfukarabb kezű férfiak sem restelltek bőven pénzt adni a hamamba induló feleségeiknek.
Nem volt szokás, hogy a család külön menjen fürdőbe. Az asszonyok a szomszédokkal, barátnőkkel, rokonokkal szervezték a törökfürdős programjaikat. Egy nappal előtte megegyeztek, hogy másnap mit visznek a hamamba, ki mit főz, mivel készülnek. A batyuba előtte való este összekészítették a hamam felszerelésüket és a másnapi ebédet. A legpraktikusabb étel a töltött szőlőlevél volt, ami ugye melegben sem romlott meg. E mellé készítettek sósat, édeset, amit kényelmesen el tudtak fogyasztani ebédidőben.
A törökfürdős felszerelés is nagy jelentőséggel bírt egy isztambuli hölgy életében, ezzel tudta megmutatni, hogy mennyire rendezett és tiszta. Ezzel fejezte ki nőiességét és gazdagságát is. A legszebb és legszebben díszített anyagokból készült a batyu, aminek minden alkalommal tisztának és vasaltnak kellett lennie. A batyuban vitték a hamam törölközőt, a hímzett, esetleg gyönggyel díszített fejkendőt, csontfésűt, a szépen hímzett fehérneműt és a hamam edénykét (hamam taszi) is. Mivel a törökfürdőben nem volt medence, csak folyóvízzel tudtak fürödni. Ebben az edénykében keverték össze a hideg és meleg vizet, majd magukra öntve tisztálkodtak. Tehát mindennek tisztának és kifogástalannak kellett lennie. Ugyanis átöltözésekkor mindenki egymást figyelte…
A fürdőbe érkezve a vendégeket illően köszöntötték az ott dolgozó hölgyek és segítettek kipakolni. Az ott használt magasított fapapucsot (nalin) a hamamban tartották és a vendég érkezésekor bocsátották rendelkezésre. A menyasszonyoknak és a frissen szült anyukáknak különleges fapapucsai voltak, amit ezüsttel díszítettek. Normális esetben ezek kagylóbeültetéssel voltak díszítve.
Mikor készen álltak a tisztálkodásra a fürdető hölgy a vendégeket egyesével tetőtől talpig bevizezte, beszappanozta majd a középen elhelyezkedő, alulról fűtött kövön jól megmosta és ledörzsölte az úgynevezett keszével, ami egy kézre húzható ruhadarab. Ezzel az elhalt bőrréteget távolították el. Ezután ismét egy alapos lemosás következett, alapos szappanozással kísérve.
A nagy fürdőzésben természetesen nagyon meg lehetett éhezni. Tehát az előző nap összekészített ételek lassan előkerültek és a család egybegyűlve megebédelt.
A hamamban meg lehetett figyelni amolyan szemrevételező asszonyokat, akik a fürdőző lányokat tetőtől talpig végig vizslatták és ha kedvükre való hajadon lányt láttak, akkor megérdeklődték a címét és beajánlották egy fiús családnak. Ennek a házasságkerítésnek a mai napig van hagyománya Törökországban. Ugyan már a hamamos verzió leáldozott, de a rokonság és barátok körében a mai napig vannak lelkes személyek, akik megpróbálnak két fiatalt összeboronálni.
Ebéd után következett a hajmosás és fésülködés. Majd, ha ezzel is megvoltak, a hamam hidegebb részébe átvonultak pihenni. Addig az ott dolgozó hölgyek kiürítették a falak mentén elhelyezkedő mosdókat és elpakolták a család fürdő felszerelését.
A későbbi hamamozás kimenetele nagyban függött attól, hogy itt, a fürdőzés végén mennyi borravalót adtak az ott dolgozó hölgyeknek. Ha a hamamosak meg voltak elégedve a kapott összeggel, rögtön kávét készítettek forró szénparázson. Amennyiben kevesellték a borravalót, képesek voltak nagyon csúnya szavakkal illetni a vendéget.
A kávézás után a család elindult hazafelé és a gyermekek számára ekkor következett a nap fénypontja. Az utcán ott várta őket a helva árus, a szezámmagból készült világhíres édességgel.
Adjuk át mi is magunkat a keleti kényelemnek és egy ránk maradt törökfürdőben részesítsük magunkat egy kellemes fürdőzésben.
hurremsbazaar.org 