Három földrész majdnem hetven országában termesztik a kávét, és ezek között nem található meg Törökország, mégis szinte az egész világon hatalmas hírnévnek örvend a kis csészében szervírozott török kávé. Amikor török kávéról beszélünk, nem csak szimplán egy csésze fekete jut az eszünkbe, hanem a mellé kínált lokum, a vele járó kis pohár víz is, ami így alkot egy egészet. Számomra például a török kávé a Kütahya porcelánnal jár együtt.
A török kávét és a fogyasztásával kapcsolatos hagyományokat az UNESCO 2013-ban a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánította. Így a török kávé az első ital a világon, ami ebben a megtiszteltetésben vehetett részt. A török kultúrában betöltött szerepének fontosságát is jelzi, hogy az egyik főétkezés szava – a reggeli – a kávé szóból eredeztethető: amikor reggelizik a török ember, kahvaltit (kahve alti) fogyaszt vagyis ’kávé alá valót’.
Törökországban nincs vendégség, ebéd vagy vacsora, de még lánykérés sem török kávé nélkül. A kultúra szerves részét képezi, sőt az elkészítésének is megvan a technikája. Manapság már inkább készre őrölve veszik meg a kávét, de régen kézi őrlőben kétszer-háromszor átdarálták, míg a kívánt finomságot el nem érték.
Az edény mérete attól függ, hogy hány személyre készül a kávé. Egy négy személyes edényben nem lesz szép habos egy két személyes kávé. Az edény egy hosszú nyelű, belül cinnel befuttatott sárgaréz alkalmatosság, törökül cezve (dzsezve). A kávét cukorral együtt főzik – amennyiben cukros változat mellet voksol a fogyasztó-, ugyanis a csészében már nem keverik meg. A cukor mértékétől függően van sade (cukor nélküli), az sekerli (kevés cukorral), orta sekerli (egy kanál cukorral) és cok sekerli (elég édes) török kávé. Minden főre egy csésze vízhez egy kávéskanál kávét raknak az főző edénybe. Fontos, hogy a fekete ital hideg vízzel készüljön. A kávé koronája a hab a tetején, ha az nincs, akkor nem sikerült a török kávé… és a főzés titka, hogy a kávét ne forraljuk, még forrás előtt le kell kapni a tűzről, úgy, hogy habja is legyen… ez mind-mind a török kávé készítés rituáléjának része…
A kávé élénkítő hatása legelőször egy Khaldi nevű etióp kecskepásztornak tűnt fel a Kr.e. 3. században. A pásztor észrevette legeltetés közben, hogy kecskéi energikusabban mozognak a serkentő vörösbab elfogyasztása után. Miután saját maga is kipróbálta, szívesen osztotta ezt meg társaival s elindult a kávé világhódító körútjára.
A kávé Arábiában való megjelenése egy jemeni vallási vezetőnek köszönhető. Dzsamal-al-Din átkelve a Vörös-tenger túlsó partjára az akkori Abesszínia, mostani Etiópia területén fedezte fel a kávézás örömét. Személyesen tapasztalta meg a pörkölt kávészemek élénkítő hatását, s országába már több zsák kávéval tért haza. Tehát a kávé eredete a dél-abesszíniai Kaffa régióból származik, amely etimológiájával hasonló elnevezést kapott.
1543-ban Özdemir pasa, az Oszmán Birodalom jemeni kormányzója hozta a kávét Isztambulba. A kávét új módszerrel kezdték főzni, az úgynevezett dzsezvékben – kávéfőző edényekben. Ez a főzet annyira jól sikerült, hogy a szultáni palotában ennek elkészítésére külön személyzetet tartottak fenn. Ekkoriban a kavecibasi (kávéfőző mester) a palotán belül egy nagyon exkluzív pozíció volt, hiszen a szultán legfontosabb vagy akár a legtitkosabb megbeszélésein szolgálhatta fel a kávét. Egyes forrásokban azt lehet olvasni, hogy Szulejmán szultánnak annyira megtetszett ez az élvezeti ital, hogy a mellé kínált vizet is külön Gümüssuyu kerületéből hozatta.
1550-es években megnyílt az első kávéház is a városban, Tahtakale kerületében és szép lassan az otthonokban is mindennapivá vált a kávézás öröme. 1630 környékén már 1000-nél is több kávéház üzemelt Isztambulban.
A XVI. században, ha egy férfi nem tudta biztosítani a család kávézással járó költségeket, válóokként is szolgálhatott a feleség számára.
És régen miért kínáltak vizet a kávé mellé? Hogy a házigazda megtudja, hogy vendége éhes-e vagy sem… ugyanis, ha egyből megitta a kávét, az azt jelentette, hogy a vendég jóllakva érkezett. Viszont, ha először a vizet itta meg, azt jelezte, hogy a vendég éhes és a házigazda megterítheti az asztalt.
Az Isztambulba látogató velenceiek 1615-ben Európát is megismertették a fekete itallal, majd lassan egész Európa a kávé szerelmesévé vált. Az első kávéházat 1645-ben Velencében nyitották meg, míg Párizs 1643-ban, London pedig 1651-ben találkozott kávéházakkal.
Isztambulban ugyan már a XVI. században jegyeztek kávéházat, Budapesten ez a kultúra csak jóval később alakult ki. Érdekes, hogy a várban a Mátyás-templom mellett már jóval korábban üzemelt egy kávézó, amit egyes források 1578-ban említenek. A tulajdonos egy bizonyos Fethi úr volt.
Magyarországon a törökök kivonulása után, úgy az 1710-es években a kávékultúra képviselője a rác nemzetiségű Kávéfőző Balázs (Blasius Cavesieder) lett, aki portékáját kezdetben mobil, nyakba akasztható tálcán árulta, amolyan ’török módra’: énekkel, síppal hívta fel magára az érdeklődők figyelmét. Később a haszonból kávéházat nyitott.
Míg Törökországban mindennapos volt a házasságkerítő szokása, nem egyszer előfordult a hivatalos lánykérés során, hogy a hajadon leány sót rakott a kávéba cukor helyett…. hogy miért is? Mert nem szerette volna, hogy a megjelent fiú legyen a jövendőbelije. Ezek után, hogy a fiú belekortyolt a sós kávéba, fogta családját és hazaballagott…
És ne feledjük, hogy a törökök előszeretettel jósolnak a kávézaccból. Ebből nekem is volt bőven részem, sőt egy idő után már tőlem kérték, hogy elemezzem a kávézacc rejtelmeit… Jó kis szórakozás… ha például a kihűlt csésze alján megragad az összes zacc, azt jelenti, hogy a kávézó személy egy elég problémás időszakot él meg. De például, ha masni alakot lehet kivenni a csésze oldalán, akkor eljegyzés, házasság, családalapítás várható a közeljövőben.
Manapság már könnyen be lehet szerezni a hozzávalókat itthon is, de egy kávézóban való jó török kávé elfogyasztásához sem kell sokáig kutakodni… jó kávézást!
hurremsbazaar.org 