Még tavaly augusztusban szerencsém volt egy nagyon érdekes tárlatvezetést meghallgatni az Egri Valide Szultána törökfürdőről. Rákóczi Gergely, az Egri vár régésze a Végvári Napok programsorozat keretében mesélt a szebb napokat is megélt hamamról.
Szeretnék most egy kicsit ebből az előadásból visszaadni, míg teljesen a feledés homályába nem vész.
Ugyan már csak romokat látunk a fürdőből, de a 2013-as restaurációnak köszönhetően a lehető legtöbbet hozták ki belőle. A beszámolót hallgatva szemeim előtt szinte megelevenednek a négyszáz évvel ezelőtti, fénykorát élő fürdő napjai.
A végvárak elfoglalása után a törökök első dolga volt, hogy fürdőket hozzanak létre, ami elsősorban higiéniai célokból létesültek, de nem kevésbé álltak a kikapcsolódás szolgálatában is. A mai is fennálló törökfürdőket az akkori politikai elitnek is köszönhetjük, hiszen ezeket a helyi székelő vilajet vezetősége, a pasák alapították. Hogy mennyire fontos szerepet töltött be az akkori kultúrában, az bizonyítja, hogy magának a szultánnak kellett engedélyeznie a hamam építtetését.
A fürdő nevében szereplő Valide név arra utal, hogy egy szultán, – talán az építtetést elrendelő – az édesanyja tiszteletére emeltethette, ugyanis a valide a ’szultán édesanyjaként’ fordítható magyarra. Bár nem tudjuk az alapító személyét, de nagy valószínűséggel szultáni alapításról van szó. Esetleg Arnavut pasa nevéhez fűzhető a fürdő létesítése. Mindamellett, hogy az alapító neve körül is homály van, a pontos építési dátuma sem ismeretes, de az 1610-es évekre tehető a keletkezése. A nagy utazó, Evlija Cselebi is tesz említést a fürdőről: „A lelkeket megnyugtató gőzfürdők dicsérete. Összesen két darab fényes gőzfürdő van. Az egyik, Valide Szultán gőzfürdője a belső vár kapuja alatt, a híd végénél. A szívet nagyon felvidító, kellemes fürdő ez, vize és levegője jó, hat kamrája (halvet) van, minden kupoláját cserép fedi.”
Két típusú törökfürdőt ismerünk az oszmán építészetből, s mind a kettőre van példa Egerben. A Valide szultán fürdője gőzfürdő, azaz hamam. Mindegyik ilyen hamam típusú fürdőnél nagy befektetést kell feltételezni, mivel maga a fűtőrendszer kialakítása nagy költséggel járt.
A mai napig fürdőként funkcionáló Eger Török Fürdő viszont az ’ilidzsa’ típusú, azaz a termálvizes, medencés változat meglévő példája. Itt a meleget a hévíz szolgáltatta.
A Valide szultána fürdő olyan szabályszerűségeket mutat, ami alapján elmondható, hogy az anatóliai törökfürdőktől szinte semmiben nem tér el, Haci Hamza néven található izmiti hamam állítólag ennek egy nagyon pontos mása.
A törökök nemcsak kedvtelésből építették a fürdőket, hanem hajtotta őket a jó cselekedetek iránti igény is. Köztudott, hogy a fürdés-mosakodás a vallásgyakorlat része. Az iszlám vallás az imádkozás előtti tisztálkodást írja elő a hívőknek, ezt azonban a mecsetek udvarában elhelyezett kör alakú kutaknál is meg tudták oldani, ez tehát nem indokolta volna a fürdők építését. Fontos volt viszont a muzulmán hívők közösségének szolgálata, ami vallási szempontból kegyes cselekedetnek (törökül szeváb) számított. Másodsorban a jótékonykodás által az alapító hírnevet szerezhetett. S minden bizonnyal közrejátszott egy harmadik szempont is: bár a fürdőhasználat esetlegesen ingyenes, vagy nagyon olcsó volt, de ez is bevételhez juttatta az alapítót. Ezt az jövedelmet azután más alapítványok működtetésére fordíthatta, mint például egy mecset fenntartására. A hódoltságon belül található fürdők többsége ilyen módon működő alapítványi intézmény volt.
Evlija Cselebin kívül más 16-17. századi utazó is megemlíti a törökfürdőket, Melchior Besolt is megosztja velünk pozitív tapasztalatait egy budai törökfürdővel kapcsolatban: „A törökök sokat és szívesen fürödnek és adnak is erre. A helyet a törökök nagyon tisztán és rendben tartják. A fürdőzőket nagyon jól szolgálják ki, lemossák, dörzsölik és megszárítják őket. Mielőtt az ember bemegy a fürdőbe egy szép és tágas termet talál, amelyben levetkőzhet. A terem közepén van egy márvány kút, ezek után jut az ember a valódi fürdőbe. Az igazi fürdőhelyiség felül díszes kupolával van borítva, a tetőzeten sok a lyuk, amelyen keresztül a fürdőbe elegendő fény és világosság hatol.”
A Válide Szultán hamamban az 1758-as feltárások során derült fény arra a teremre, ami az előcsarnok és egyben öltöző (törökül dzsámekán) szerepét töltötte be. Az utcáról betérő fürdőzni vágyók ide léptek be és ez volt egyben az átszellemülés helyszíne is. Ülőpadkák szolgálták a betérők kényelmét, aminek a maradványait most is láthatjuk.
Ezután következett az átmeneti helyiség, a soğukluk, ahol a fűtést nem kályhával, hanem hypocaustum rendszerével oldották meg, azaz padlófűtéssel, aminek a gyökerei még a Római Birodalomhoz nyúlnak vissza. Érdekesség, hogy ugyanilyen hypocaustum rendszer a maradványait találták meg 2017-ben az Egri várban a püspöki palota mellett.
Végül a forró fürdőterem következik, a harara, ami egy 12 m x 12 méteres helyiség. Ebben az esetben, mivel gőzfürdőről van szó, a terem közepén nem medence, hanem egy hatalmas, alulról fűtött nyolcszögletű márványlap (göbektasi) állt, ami a masszírozás helyéül is szolgált. Ez utóbbi helyiség alapvetően centrális térrendszerű, mely építészeti eszközökkel erősítette a spiritualitást, az összpontosítást. A helyiség négy sarkában elvonulásra alkalmas sarokkamrák, halvetek voltak kialakítva. A sarokkamrákban voltak úgynevezett szamárhátívekkel ellátott falifülkék, ahová a hölgyek a tisztálkodáshoz szükséges felszereléseiket tudták elhelyezni.
A hamam dolgozói, a dellákok a férfiakat, a natirok pedig a nőket is itt szőrtelenítették. A nők és a férfiak külön időben látogathatták a fürdőt. Sok törökországi fürdő most ilyen rendszerben működik, a kedvenc hamamom, a Kiliç Ali Paşa Hamam is.
A fal mentén kurnák, kis mosdómedencék sorakoztak, ezekből locsolgatták a kis kerek tálka, tasz segítségével ellazult tagjaikat a vendégek. A fürdőtértől elválasztva állt a víztartály és a fűtőkemence, a külhán, ahonnan a forró levegő a padló alatt elhelyezkedő fűtőrendszerbe áramlott. A hádimok, azaz az üzemeltető személyzet feladata volt a fürdő melegen tartása, a takarítás és egyebek:)
És akkor most lássuk az épület fordulatokban gazdag történetét:
A török hódoltság után egyre sanyarúbb sorsra jutott a fürdő. Valószínűleg nem sérült az épület, a keresztény hódítók kezére egészen jó állapotban juthatott. 1687 decemberében egy kamarai felmérés során megemlítették a jó állapotú török gőzfürdőt. 1690-ben Domokos Jakabot bízták meg, hogy gondoskodjon a fürdő fenntartásáról. 1694-ben a püspök kapta meg a fürdőt, aki vitába keveredett a káptalannal, hogy ki kapja meg az épületet. 1695-ben egy egész persorozat indult ennek a tisztázására.
Majd a szabadságharc alatt Rákóczi maga személyesen ostromolta a várat és sikerült is bevennie a Habsburgoktól. A kurucok ekkor gabonaraktárként használták, hiszen a keresztény kultúra számára ismeretlenek voltak ezek a létesítmények. Ekkor már elkezdődött az épület pusztulása…
A szabadságharc leverése után, ha lehet még szomorúbb sorsa lett az épületnek, hiszen kolduslakká vált. 4-5 koldus nevét lehet tudni az összeírásokból, aki itt húzta meg magát. 1745-től például Pipanos András lakott benne.
Későbbiek során Barkóczy Ferenc püspök kezébe került a fürdőrom, aki Hágl Ferencet, püspöki helytartót bízta meg, hogy hasznosítsa az építményt. 1765-ben egy városi lakos, Schwarzenbach János bérelte ki a püspöktől és alakította át bronzöntő műhellyé. Kicsit később Bauer Ferenc pék vette meg a létesítményt és pékműhelyként élte tovább életét. Mintha a kemence lenne ebben a történetben a főszereplő:)
1860-as években Rómer Flóris mérte fel az épületet, és majd csak 100 évvel később került sor a feltárásra. 1962-től Gerő Győző, az oszmán építészeti emlékek egyik legnevesebb kutatója által vezetett ásatás tárta fel az épületet. A legutolsó ‘ráncba szedés’ pedig 2013-ra valósult meg és azóta látogatható ez a színes napokat megélt hamam.
hurremsbazaar.org 